The Persistent Trader

Megérkezett 2.0

2019. június 16. 21:26 - ThePersistentTrader

Május elején egyszer már írtam, hogy végre (részben) bekövetkezett az, amit régóta áhítottam, azaz az 52 hetes csúcsok és mélypontok különbsége a NYSE-n új csúcsra tört. Azóta volt egy rövid távú korrekció (kereskedelmi-háborúsdis-vámemeléses-huaweies-ügy), ám most ugyanez a helyzet, csak még erősebb jelet küldött a piac. A Nasdaqon ugyan továbbra sem tört ki az indikátor, ugyanakkor ha kivesszük a képből az éves mélypontokat, és csak a csúcsokra koncentrálunk, az alábbi ábrát kapjuk. 

20190616-hgh.png

A kék karika mutatja az első kitörést, ami csak a NYSE-n történt meg. A múlt héten azonban mindkét tőzsdén új csúcsra ugrott az indikátor (zöld karikák). Az ábrán a kék vonalak mutatják az SPX és COMPQ indexeket. Az új csúcsok azért is különösen jelentősek, mivel az indexek még a májusi csúcspontjaik alatt vannak, úgy sikerült elérni az új, jelentős számú éves csúcsot. Az ábra azt is egyértelműen mutatja, hogy a tech szektor továbbra is gyengébb, mint a NYSE-n jegyzett vállalatok ("régi gazdaság").

Összességében ez tehát egy igen bíztató fejlemény, a rövidebb távú korrekciók mellett a középtávú trend abszolúte emelkedő. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thepersistenttrader.blog.hu/api/trackback/id/tr8714897288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása