The Persistent Trader

Kereskedelmi korrekció

2019. május 12. 22:58 - ThePersistentTrader

Ez a hét kivételesen nem hétfővel, hanem vasárnappal indult. Történt ugyanis, hogy a tengerentúl legnagyobb Twitter-csibésze váratlanul bejelentette a kínai importra kivetett vámok megemelését, egy olyan helyzetben, amikor már sokan a megállapodás aláírásával kalkuláltak. A héten a megijedt piacok a pénteki napot leszámítva minden nap estek. Persze senki sem tudja biztosan, hogy valójában miért, mindenesetre a mainstream pénzügyi média elsöprő többsége ezzel magyarázza. A karácsony óta tartó emelkedésben ez a legnagyobb korrekció, csak egy hasonló nagyságú eső hét volt eddig.

A piacot és az indexeket közelebbről nézegetve számomra úgy tűnik, hogy egyelőre ez egy teljesen egészséges korrekció. A piaci belső mutatók nem festenek rosszul, bár természetesen visszaesett az éves csúcsok száma, és ezzel párhuzamosan megnőtt az éves mélypontoké, ugyanakkor nem kúszott fel olyan szintekre, ami már erősen figyelmeztető lenne. Ami a forgalmat illeti, erősebb volt, mint az előző hetekben, de nem érzem ezt sem igazán kiemelkedőnek. Ráadásul az egyes napokat megnézve az 5 eső napból 3,5 napon belül abszolút pozitívan alakult, ráadásul a legjobban alakuló a pénteki nap volt. Hétfőn nagy mínusszal nyitottak, majd szép napon belüli emelkedés, napi maxon zárás történt. Kedden komolyabb esés, de nap végére az esés felét ledolgozták, közepesen hosszú alsó kanócot hagyva. (Ezt a napot vettem fél napnak, mivel csak a napon belüli esés 50%-át, az előző napi záróhoz képest pedig csak a harmadát dolgozták le, nagyobb forgalom mellett.) Szerdán nem alakultak jól a dolgok, estek az indexek, közepesen hosszú felső kanócot hagyva. csütörtökön újabb esés, újra ledolgozva a napon belüli rész, sőt napi maximumon zárás, komoly forgalom mellett. Péntek: megint komoly esés, de nem csak, hogy ledolgozták napon belül, hanem pluszban zártak az indexek a hét utolsó napján. Mindegyik index vagy az 50, vagy a 200 napos mozgóra ráült, az alól visszapattantak, így nem zártak alatta. 

Azon érzésemet, mely alapján azt mondom, hogy ez egyelőre nem több egy egészséges korrekciónál, jól szemlélteti az alábbi ábra, mely azt mutatja, hogy a Nasadaqon jegyzett részvények közül hány százalék található a 200 napos mozgóátlaga fölött. Az márciusi oldalazás után az elmúlt hónapban lassan emelkedett, és ezt a múlt hét eseményei sem tudták megtörni, csak kevéssel esett vissza a mutató értéke.

20190512-naa200r.png

Csak hogy legyen még egy csavar, pénteken piac zárást követően újabb vámtarifa emeléseket jelentett be a prezident. Eddig a piac jól vizsgázott, kíváncsian várom a hétfői folytatást. Amennyiben tényleg erős a piac, úgy nem szabadna az indexeknek az elmúlt hét mélypontja alatt zárnia egyik nap sem, máskülönben a következő megálló a 200 napos mozgó lehet (COMPQ, SPX).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thepersistenttrader.blog.hu/api/trackback/id/tr6114822732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása