The Persistent Trader

Új csúcsok felé

2019. április 14. 18:46 - ThePersistentTrader

Az elmúlt két hétben tovább meneteltek az amerikai piacok, fittyet hányva a különféle elemzői véleményekre (lásd: Öveket becsatolni! Olyan számok érkezhetnek, amibe beleremeghet egész Amerika) Ez természetesen nem véletlen, bár még csak néhány vállalat negyedéves jelentése jött ki, azonban a piac egészén nem látszik jele semmiféle gyengélkedésnek, az ilyesfajta elemzések gyakran működnek jól kontraindikátorként, sokszor vagy nem az történik, amit várnak, vagy ha be is következik például a profitok csökkenése, a piaci reakció megy szembe teljesen az általuk előrevetítettel. Ennek megfelelően a különféle rémhírek ellenére szépet emelkedtek az elmúlt 10 kereskedési napban az indexek, bár a forgalom már-már az augusztusi pangó időszakot idézte. A hét ár- és forgalomalakulása a két héttel ezelőttihez hasonlóra sikeredett, lanyha forgalom mellett kis oldalazás, majd pénteken gap-uppal emelkedés, az előző napokhoz képest kiemelkedő forgalom mellett. A belső piaci mutatók terén csak ismételni tudom a korábbiakat, új éves csúcsok tekintetében a NYSE ok, a Nasdaq gyenge, bár legalább nem romlott tovább. Mindemellett az egyenlő súlyozású Nasdaq 100 index új mindenkori csúcsra tört, ami több, mint bíztató, meglepő  lenne, ha a klasszikus index(ek) nem követnék. Ráadásul a QQQ és SPY ETF-ek - melyek a Nasdaq 100 és S&P 500-at követik le - heti zárót tekintve szintén mindenkori csúcson vannak. 

20190414-ndxe.png

(megjegyzés: a NYSE éves csúcsainak száma pontatlan, a Stockcharts.com korrigálni szokta 
a következő munkanapon, amire holnap kerül sor, az érték ~150 körül alakult pénteken)

A piaci szentiment olvasása segíthet a kereskedésben, a szélsőséges értékeket kontraindikátorként használva. A rendkívül negatív érték jól mérhető, a túlságosan pozitív megítélése sokszor nehezebb, de valamiféle támpontot olykor ez is tud adni. Szentiment mérésére jó lehet a piaci put-call arány alakulása, a különféle felmérések (Investors Intelligence Bull&Bear ratio), stb. Ezekből jelenleg nem sok minden derül ki, se nem túl pozitívak, se nem túl negatívak. Ugyanakkor az egyik szolgáltatónál, ahol rendelkezem számlával, így fest a vevők és eladók aránya a fontosabb indexek tekintetében: 

  • USA 30: 69% eladó, 31% vevő
  • US Tech 100: 64% eladó, 36% vevő
  • USA 500: 66% eladó, 34% vevő
  • USA 2000: 42% eladó, 58% vevő

A kis piaci szereplők túlnyomórészt arra játszanak, hogy itt esés lesz. Csakúgy, mint ahogy a január-február folyamán mindenki a visszatesztet várta, most szintén arra számít a tömeg, hogy beszakad a piac. Azt pedig tudjuk, hogy a magánszereplők inkább tévednek, és így veszítenek hosszú távon, mint nyernek, így ez inkább azt sugallja, hogy a következő hetekben, hónapokban inkább emelkedés várható.

Ami a hosszabb idősíkot illeti, úgy néz ki, hogy Zsidaynak lesz igaza, aki korábban azt vízionálta, hogy a gazdaság első megtorpanásának jelére a jegybankok azonnal megállnak a szigorítással, akár lazításba kezdenek, így a várt válság elmarad (megjegyz.: a várt válságok egyébként mindig elmaradnak, hisz ha tudjuk, hogy lesz, akkor felkészülünk rá, emiatt mégsem lesz, a gazdaság márcsak így működik). A Fednek mindenesetre van muníciója, emelt már annyit a kamatokon, hogy van miből vágni, és a QE visszaszívása is még zajlik, azt is leállíthajta, vagy akár újraindíthatja. Ami továbbra is zavar, az az éves csúcsok nem túl kecsegtető alakulása: nagy emelkedés előtt jellemzően hamarabb tör ki, mint ahogy a piac új csúcsra megy (lásd 2016 november), ez most nem látszódik, ugyanakkor még változhat a következő hetekben. Egy biztos: nem lennék azok helyében, akik az utóbbi időkben komoly short pozíciókat alakítottak ki, bármilyen stop alkalmazása nélkül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thepersistenttrader.blog.hu/api/trackback/id/tr1314762580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása